Testszerviz- Sopron

Az első hónap után

Tegnap volt egy hónapja, hogy belevágtam a Testszerviz programba. Szó szerint inkább vakon beleugrottam, mert megérzésem azt súgta, hogy ez lesz a jó megoldás. 

Ha az eszemre hallgatok – akkor halogatok, elcsúsztatom   a kezdést pár hónappal, hisz éppen költözöm. Lakáseladás, új lakás vásárlás, selejtezés,  csomagolás tölti ki a mindennapjaimat. 11 év és 100 nm felhalmozódott cuccait kell átnéznem, kiválogatnom, selejteznem, új gazdát keresnem egy csomó cuccnak, melyek nem tudnak velem jönni . Kevés figyelem jut magamra. 

Szerencsére nem az eszemre, hanem a megérzéseimre hallgattam, s belevágtam.

Amit meg tudtam tenni:z18ac1_vegetables

  • bevásárlólistával mentem a boltba ( nagyrészt a piacra)
  • elkerültem a kedvenc pékségemet ( semmi sajtos croasan)   
  • előző nap eldöntöttem, mit eszem másnap
  • igyekeztem pár utcával előbb leparkolni, hogy legyen egy ici-pici mozgás
  • kétnaponta főztem, hogy mindig legyen fogyasztható étel a hűtőben

 

 

 

Kung-Pao-ChickenAmit nem tudtam megtenni :

  • nem tudtam rendszeressé tenni a mozgást ( még nem)
  • néha bizony betévedtem kedvenc kínai éttermembe 
  • nem tudtam mindig időben lefeküdni
  • nem tudtam lemondani a kesudió szemezgetésről. 🙁 Imádom)
  • sajnos nem tudtam minden nap vezetni az ügyfélnaplót ( ezt utólag nagyon megbántam)

 

 

Amit elértem eddig: – SIKEREIM 🙂Furdoszobai_merleg_31488192493261

  • sokkal jobban alszom , így nem eszem éjszaka
  • nem kívánom az édeset
  • sokkal könnyebben lehajolok
  • sokkal energikusabbnak érzem magam
  • végig tudok ülni  akár egy napot is a kedvenc farmeremben
  • Végre-végre megtörtént az, amit évek óta nem tudtam elérni:  lement a súlyom x kg alá ( az x titkos szám, csak a legbizalmasabb barátaim és a testszerviz tanácsadóm ismerheti, bocs!!)
  • 4 kg elveszett valahol az egy hónap alatt . 

Testszerviz én így szeretlek !  Örülök, hogy nem halogattam! 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!